Fiatalon kezdett el a zenével foglalkozni, bár a kezdeti fellángolás után több kitérőt követően tért csak vissza a muzikális szcénába. Főiskolát végzett, jelenleg rádiós műsorvezető illetve programszervező a polgári életben. A létrát végigjárva jutott el a dj pultba ahonnan azóta nem is akar, de nem is tud kiszakadni. A nehéz kezdet után, kezdett beérni a munka gyümölcse és a produceri munka is elindult.
2007-ben látott napvilágot első saját szerzeménye a FlameMakers-el közösen, amely a Delight nevet kapta. Készült a dalhoz Peat Jr. & Fernando, Dj Miller, Chris Lawyer & Thomy, Phobos vs. Gergelyfi illetve The Pragmatik remix is.
2008-ban került a közönség elé a második project, a Get Funky. A dalban ismét csak a Flamemakers volt a társ. A vocalt itt Kasai-nak köszönhető és ehhez a dalhoz már videoklip is keszült. Ami a dologhoz tartozik, hogy külföldi kapcsolatainknak köszönhetően olyan nevek jeleztek vissza hogy játszák a dalt mint pl a The Flash Brothers vagy Raul Rincon, akitől magyarországi fellépésén élőben is hallhatta a közönség a Get Funky-t. Magyarországon már a hivatalos megjelenést megelőzően is a rádiók toplistáit és kívánságműsorait ostromolta a mű. A remixerek ebben az esetben még többen lettek így a teljesség igénye nélkül Dj Miller, Dj Mola, Wallas & Roberto Winny, Phobos vs. Gergelyfi, Ubc & Landro, Ian Verone & Jolly, Chris Laywer & Thomy, Tommyboy, The Pragmatik illetve a német Alex Botar.
2008 közepétől a The Pragmatik-kal kezd közös projectekbe, ami innentől folyamatossá válik és egyre nagyobbb kihívásokat élnek meg akár saját dalt akár remixet figyelembe véve. 2009 közepétől pedig a „Dragon S & Pragmatik” immár „Dragmatic”-ként dübörög tovább. Dolgoztak együtt a magyar élvonal több emberével, de természetesen külföldön is számításba veszik már őket, hiszen rengeteg a pozitív visszajelzés (Pl: Chris Montana, Thomas Gold, Chris Ortega, Raul Rincon) még a tengeren túlról (Pl: Dj Gomi) is.
Jelenleg Magyarország legjobb klubjaiban játszik – olyan nevekkel mint Bárány Attila, Hamvai P.G., Tommyboy, Muzzaik stb. - némelyikben rezidensi szerepkörben is, de az ország határain kívül is vannak fellépései. Ambíciózus, fiatal és egy kicsit őrült, minden megvan benne ami egy jó dj/producer-nek elengedhetetlen kelléke.